Iránban már a válaszlépéeket tervezik Izrael szombati támadása után
„Most főhet a feje a teljes iráni államigazgatásnak válaszlépés tekintetében. Ennek két oka van. Eddig Irán proxikon keresztül vívta a háborúját Izraellel. Az eszkaláció elképesztő mértékét hozta az, hogy tényleges katonai akciók történnek a másik területén, ideértve a ballisztikus rakétákat. Ezt el kellett engednie Iránnak. Ehhez képest egy más típusú helyzetben van, ahol a technikai fölény az nyilván Izraelé, illetve a nemzetközi támogató ernyő, amit az Egyesült Államok jelent első sorban, az megint Izraelnek kedvez. A másik dimenzió talán még ennél is izgalmasabb. A szorult helyzet abból adódik, hogy a dilemma úgy néz ki, hogy nem hagyhatja megválaszolatlanul Irán az ilyen mértékű akciót (…), viszont mind a régió középhatalmai, mind pedig a közvélemény felé mutatnia kell a stabilitást és az erőt. (…) Nem engedheti me Izrael sem és Irán sem a másik oldalon, hogy nem domonstrál erőt. Viszont lassan Iránnak nincs miből.”
– fogalmazott Tóth Máté, nemzetközi jogász.